Téged kutatva

Borostás utcák rejtenek
nyomod hepehupákba veszett
elindulok megtaláljalak
valahol topogva várjalak
vénasszonyok nyarában kérjelek
jelöld meg ajtód ablakod
ne kocsmákban keresselek
s add meg ha megadhatod
hogy higgyek még az éjszakának
októberem indulatának
és magamtól se féltselek
beletúrhassak hajadba
ne csomózzalak szavakba
estétől estig nézzelek
karom legyen az otthonod
épüljek köréd mint falak
örömöm örömöd hozza
s ha végül kiérdemeltelek
békénk senki el ne orozza.

Gyolcsba burkolj

Gyolcsba burkolj engemet,
két tenyérrel ápolj,
távozz el tőlem, úgy szeress,
űzz el magamtól, hazámból!

 

Szemedben elmúlt évek,
szilaj ifjúság virágzik,
ajkadon ég másik
valóm, bíbor, letűnt énem.

 

Nézem megejtő nászunk,
nagy, fehér könnyeket ejtek,
összetolul sötét felleg
amerre mi járunk.

 

Vágtat már mint vad csikó
letépett láncon a bánat,
vihar röpíti csattogó
habkönnyű ruhámat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bárhová mész

 

Délnek elindulva torony int utánad,
Nyugatnak indulva szilaj víz megárad,
Északnak indulva fagy veri a fákat,
Keletnek indulva zokognak a házak.

 

Aki elment innen remegett a válla,
Még útnak sem indult, alig vitte lába,
Mindegy hogy hová ért, életbe, halálba,
Torony, vad víz, házak, erdő lett az álma.

 

Bolyongott kutatva fényesebb világot,
Rettegett fegyvertől, képzelt szabadságot,
Futott mikor űzték, mégis visszavágyott,
Nevét ha említed neve legyen áldott.

 

Mind aki földből nőtt visszahull a földbe,
Ezer baját váltja egykedvű rögökre,
Egymást mi megcsaljuk csúful mindörökre,
Konok hitünk hagyjuk kincsünkként örökbe.

 

Tudd, ha Délnek elmész torony int utánad,
Ha Nyugatnak elmész víz éretted árad,
Ha Északnak elmész fagy lesújtja fádat,
Ha Keletnek elmész könnyet ejt a házad.

 

Asszony, gyermek, erdő, folyó, torony, házak
Innen bárhová mész ide visszavárnak.

 

 

 

Novellák

…a lakás másik oldalából hangok hallatszanak, figyelnek rá mind a ketten, miközben merednek egymásra, aztán cipzár surrog és hirtelen oly fényesség támad, mint a tengerpartokon nyár közepén, ahol az a házaspár mezítelenül lubickol s ő is becsobban közéjük a meglehetősen hűvös vízbe, didereg, szólni alig bír hozzájuk, nem is annyira a mély, sós víz hidegétől, magától a látványtól, önnön gondolataitól reszket minden tagja, együtt tempóznak, egészen közel egyik a másikhoz, mégis, valamiért meg sosem érintve egymást, csak a tükörtisztaságú hullámokon át látja a két ruganyos testet, a parton senki, széles üresség, és ők csak úsznak, úsznak, egyre távolabb az aprókavicsos fövenytől, s olyan nehézzé válik a felszínen maradnia, hogy a hátára fordul pihenni és az égen egy erdei ösvény fordulóját pillantja meg a nappal ellentétes oldalon, az embermagasságú löszfal aljában ívesen kanyarodik el az ösvény, odafönn, a löszfal tetején egy terebélyes, sűrű lombú bokor hajlik a lány meg ő fölé, a sors titokzatos bokra ez, nézi, nézi, tudja, az egész élete vált most itt irányt, elindul-e fel ahhoz a bokorhoz, vagy sem…

Hangoskönyvek

Hangoskönyvek

Lehoczki Károly

 

Fogadja meg a tanácsom, ne rólam olvasson, hanem engem. Higgye el, az írásaimból ismerhet meg a leginkább, szembesülhet a világról alkotott véleményemmel, érzéseimmel, rajongásaimmal, például szerelmeim iránt, ódzkodásaimmal – kinek nincs? - mindannyian beleütközünk a hétköznapokba, küszködünk embertársainkkal, eseményekkel, eszmékkel, szervezetekkel – tanúja lehet vergődésemnek és szárnyalásomnak ezen az immár több mint hatvan éven át, szinte találkozhat kicsit különc velem, sőt, meg fog lepődni, még saját magáról is furcsa újdonságokat tudhat meg.


Ha mégsem sikerült lebeszélnem a személyi igazolványom száraz adatairól, mint például, hogy Hartán születtem ezerkilencszázötvenöt december tizedikén, a nagyon kíváncsiak számára hozzáteszem, este nyolc óra tíz perckor, nem kórházban, hanem még otthon, azaz egy bérelt szobakonyhában, anyukám, Kovacsics Mária, állhatatosan figyelt a pólyában, próbált előrelátni az időben, ki leszek majd én, ha nagy leszek, apukám pedig, Lehoczki Károly, az ő nevét örököltem, a helyi malom bevételezője biciklire pattant és körbekerekezte a téli éjszakában a rokonságot, bezörgetett és bekiabált az ablakon, „pöcse van” s hajtott tovább; nos, ha az alapvető személyes adataim valamiért mégis nélkülözhetetlenek önnek, hát javaslom a Wikipédiát.


Aki pedig mégis hisz nekem, tekerjen most kicsit feljebb és innen közvetlenül a honlapról, vagy a következő linkre kattintva a Magyar Elektronikus Könyvtárból olvasgassa, hallgassa amit összeraktam. Le is töltheti. Át is adhatja másnak. Én magam és minden elérhető művem személyes felhasználásra ím, az öné.

Beszélgetések és interjúk

Vagyok a Föld lakója,
leszek a Napnak lelke,
szeressen aki gyűlölt,
csillag járjon felette.

Lehoczki Károly-logo

Lehoczki Károly

Versek, novellák, színművek

Copyright © Lehoczki Károly | Minden jog fenntartva | A weboldal korábbi verziója